A hegyek királynője reggel emlékeztetett tizenhét évvel ezelőtti önmagára. Ahogy sétáltam hét óra körül a Glenary’s felé egy kávé reményében, láttam a régi Darjeelinget, a városomat, ami első ide érkezésemkor azonnal a városom lett. Megérkeztem, beleszerettem. Sírtam, ahogy a dzsipp rákanyarodott a lefelé vezető útra, amikor indultam haza öt hét után.
Most is majdnem sírtam, amikor felfele jöttem és megláttam a teaültetvényeket, a dhuppi ciprusokat, az itt-ott közéjük ereszkedő felhőket, a tájat, ami annyira meghatározza ezt a hegyre felfüggesztett várost. Várakozás volt bennem, izgalom, hogy újra látom. Persze nem volt nagy bevonulás. Még mielőtt beértünk volna kocsival a városba, elmentünk a város szélen lévő állatkorházba felvenni Pasang láma kutyáját. Mumta már hetek óta kórházban volt, vélhetőleg valami vadállat (vagy szomszéd) okozta szemsérüléssel.
Darjeeling körbevett a felhőivel. Néha egy-egy felhő szembejött a szűk utcában, majd miután beburkolt, megölelt, elveszejtett egy pillanatra, tovább úszott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Máskor bejött a nyitott ablakon át a szobámba, körülnézett, majd szertefoszlott.
Darjeeling dombjai, Nyugat-Bengál, India (2007) A képen alul bal oldalt látható sárgás kúpos formájú építmény Kőrösi Csoma Sándor síremléke.
Bevezetésként vissza kell mennem a kályháig, pontosabban egészen Nyugat-Bengálig. Darjeeling sok szempontból az első számomra és egyáltalán nem meglepő, hogy most, kicsit több mint másfél évtizeddel később, úgy áll össze minden, hogy első utam Indiába, a Himalája lábaihoz vezetett Darjeelingbe, majd Sikkimbe és mindez pontosan illeszkedik a későbbi, egészen máig tartó dolgaimhoz, amik foglalkoztatnak és nem csillapodó kíváncsisággal töltenek el, hogy újra és újra valahol azokon a bizonyos déli lejtőkön találjam magam. A Himalája déli lejtőin.
Volt valamiféle romantikus elképzelésem korábbi olvasmányélményeim alapján, ott visszhangoztak a gondolataimban ezek az izgalmasan hangzó városnevek keletkutatók régi könyveiből, regényekből. Darjeeling, Kalimpong, Simla. Közben tibetológiát hallgattam az egyetemen és egyre egyértelműbbé vált, hogy el kell mennem ezekre a helyekre. Akkor valahogy nem az merült fel, hogy Tibetbe utazzak, kínai vízummal és engedélyekkel, hanem a Himalája másik oldala, ahol több területen is számottevő tibeti népesség él. Valamiért azt éreztem szabadabban tudok ott majd utazni bárhova, így Indiába vettem meg első ázsiai utam repülőjegyét, azzal a határozott céllal, hogy Delhiből keletre indulok majd, azután fel a hegyek közé, azt még akkor nem is sejtve, hogy pár nappal később ott fogok ülni egy aprócska házban egy ágyon, előttem a kis asztalkán tea és egy idős férfi mesél arról, hogy ő gondozza Kőrösi Csoma Sándor síremlékét, ami a kis ház alatti hegyoldalon áll.
Darjeeling hívott, én meg fogtam a hátizsákom és elindultam. Elindultam és hazaértem.
